Itt a szanszthánban elég egyhangúan étkezünk. Minden nap ebédre jut valami főtt zöldségköltemény, lencse, rizs, chapati, uborka, hagyma, paradicsom. Ez egy hétig jól is hangzik, de minden nap 8 hónapig, már kicsit sok a jóból. Pláne, ha még vacsorára is ezt kapjuk. Időnként a kínálatba a tészta is bekerül, szintén zöldségekkel. Reggelire pedig tejes teát kapunk, valami ropogtatni valóval, vagy lekváros, vagy vajas kenyérrel. Hús (csirke) és tojás egyáltalán nem kerül az asztalra.Érdekes módon az ételek alig vannak fűszerezve, mindig meg kell sóznom őket, hogy legyen valami ízük.

A szanszthánon kívül egyenlőre egyszer ettem kint, mint már említettem, azok viszont az itteni ételekkel szemben olyannyira erősen fűszeresek voltak, hogy egyfolytában égették a számat, és kicsit a gyomromat is megviselték.

Szerencsére, mint már említettem, Agrában is vannak a tescohoz hasonló, de kisebb szupermarketek, valamint egyik kollégiumi társam felfedezett egy Atlantic Food nevű boltot, ahol európai ételeket lehet kapni. Az ember ezeknek a boltoknak köszönhetően egy kis megszokott, otthoni ízt csempészhet az étkezésbe joghurttal, sajttal, majonézzel, a kefirhez hasonló dahival, csokoládéval, kekszekkel, teákkal és gyümölcsökkel, sőt még tojással  és húsos finomságokkal is. Gyümölcsökből, mint mindenből széles a választék. Lehet kapni narancsot, mosambit ( "zöld narancs"), ananászt, gránátalmát, almát, guavát, és még rengeteg fajta gyümölcsöt. Amit tapasztaltam, hogy a narancsfélék kevésbé lédúsak, és papajából jó érett narancssárga húsút kell venni, mert az éretlennek nincs az a jó kis édeskés íze.

Most pedig a második témáról pár szót. Tegnap a Hindusztán nevű napilapban újabb cikk jelent meg rólunk, miszerint énekelve tanulunk hindiül. Az írás apropója, hogy egyik összejövetelünkön egy kis kórusba összeállva elénekeltük a Mérá jútá he jápáni című híres, közkedvelt indiai filmdalt. Erről a cikkről még nincs másolatom, de ami késik, nem múlik. Ennyit mára.