Tegnap negyedóra egyezkedés után sikerült elérnünk, hogy kiengedjenek minket megnézni a Taj Mahalt.  Egyszerűen nem tudok betelni a közlekedéssel. Számomra annyira furcsa az elképesztő tömeg és az állando dudálás. Itt a záróvonal és a zebra nem jelent semmi, lámpa pedig nincs. Itt mindenki akkor és ott megy, ahol tud. Mindenhova riksával mentünk, mivel ez a legegyszerűbb, és legolcsóbb, már ha az ember tud alkudni. Én még egyenlőre nem próbáltam ki magam, mivel közülünk egy nagyon kedves lány mindent elintézett helyettünk. Kiraktak minket a Taj Mahal bejáratánál, majd onnan gyalog mentünk tovább. Mivel íd napja volt, gondoltuk, ingyen bemehetünk. De nem így volt. Egy burmai fiúnak és a kedves "ügyintéző" lányunknak sikerült megszerezni a jegyeket belföldi áron. Azonban korán örültünk, mert az ellenőrzésen már nem tudtunk átmenni. Beszélhetünk mi akármilyen jól hindíül, bizonyos okok miatt nem tudjuk eladni magunkat indiainak. Így aztán az a lehetőség maradt, hogy a Jamuná túlpartjáról nézzük meg az épületet. Riksásaink némi alkudozás után kézségesen el is vittek minket a túloldalra. Ott megint kiszálltunk és egy csapat külföldi lány és néhány fiú megindult a folyó fele, ami nem kis feltünést keltett. Előny, hogy rajtunk kívül nem voltak turisták, senki nem lökdösött minket, nyugodtan nyönyörködhettünk a látványban. Kis vártatva egy kisebb csapat fiú jelent meg, akik nagyon kedvesen mosolyogva felajánlották, hogy lefényképeznek minket a gépeinkkel, mi pedig éltünk az alkalommal. Miután megköszöntük a szívességet, azt mondták, ne törődjünk semmivel, csak élvezzük, hogy itt vagyunk. Ezután elmentünk megnézni a "Baby Taj"-t, amit azért hívnak így, mert hasonlít a közelben levő Taj Mahalra. Itt is megpróbáltunk belföldi áron bejutni, de mivel itt sem sikerült, a csapat ketté oszlott: akik bementek a külföldi árért, és azokra, akik kint várakoztak. Jómagam az előbbibe tartoztam. Bent gyönyörű látvány tárult elénk. Ez csak egy kis ízelítő volt a mogul síremlékek csodálatos világából, de már ez is lenyűgözött. Fényképezkedtünk, sétáltunk, csodáltuk a fehér márványberakásokat és mezítláb futkároztunk a !tűzforró! kövön, mert az emelvényre csak cipő nélkül lehetett felmenni. Kifelémenet pedig leültünk egy padra, ahol ismét összeálltunk a csoportképekhez. Egyszer csak néhány fiú jött oda lefényképezni minket, mintha csak látványosságok lennénk. Kedves vezetőnk meg is jegyezte, hogy csak akkor fényképezhetnek le minket, ha fizetnek érte. :)

Innen kicsit nehezebb volt továbbjutni, mivel a riksások elkezdtek elégedetlenkedni. A csoport megint ketté oszlott, és végül fél óra alkudozás és vitázás után sikerült megegyezni. Minket elvittek a szuper marketbe ("Easy day"), a többiek pedig a Sanjay PLace-re mentek. Ez a szuper markat annyiban különbözik a többitől külsőre, hogy meg kell küzdeni a szemtelen, kéregető gyerekekkel, és hogy őrök őrzik a bejáratot. Errefele mindenhol lehet találkozni gyerekekkel, akik pénzt akarnak, de határozottan nemet kell nekik mondani és rájuk kell szólni. Mikor nagy nehezen bejutottam, nyugalom és a légkondi hűs fuvallata fogadott. Az eladók kedvsek, és olyannyira segítőkészek, hogy ha az ember keres valamit, nem csak megmondják merre menjen, hanem oda is kísérik, és az árut a kasszánál még be is csomagolják. Mikor megköszöntem a segítséget, az eladónő azt mondta, nem kell, hiszen ez a munkája. Egy szóval, ahogy mindenütt, itt is vannak kedves és nem kedves emberek.

Hazaérve pedig este végre kimoshattam a ruháimat és kiteregethettem őket. Ennyit mára.