2011.08.28
Nos, hogy ez a bejegyzés, miért egy nappal később került fel, annak az az oka, hogy tegnap sehogy sem tudtam felcsatlakozni az internetre.
Jelentem, megérkeztem egy darabban, tegnap az Indira Gandhi reptérre. A reptér nagyon tiszta és kulturált, ami a kollégiumi szobákról már nem mondható el, de erről később. A reptéren mindenki mosolygott kedvesek voltak, és nagyon örültek, hogy hindíül beszéltem hozzájuk. Az egyetlen negatívum számomra az volt, hogy amikor elindultunk keresni a csomagjainkat, akkor egy látszólag nagyon kedves férfi megmutatta hogy hol vannak a csomagjaink. Ezzel még nincs is semmi gond, de utána kérdezte halkan, hogy van e pénzem. Nos ennek nem szabad felülni, még ha adunk is pénzt, csak nagyon keveset szabad. Ahogy útitársam frappánsan megfogalmazta, az emberben kell lennie egy egészséges bizalmatlanságnak.
A reptérről taxival vittek minket Agrába. Kint vártak minket a reptér előtt, és háztól házig vittek minket.Ez 6 óra autó utat jelent, hála a jó égnek egy légkondival felszerelt autóban. Ami szembetűnő volt az út közben, az az elképesztő szegénység, a lazaság és a közlekedési káosz. Azon gondolkodtam, hogy én képtelen lennék megtanulni vezetni ebben az országban. A sofőrünk 5 percenként nyomta a dudát, az úton pedig mindenféle jármű közlekedik, a biciklitől kezdve, a riksán, a teherautón, motoron át, a hétköznap személyautókkal bezárólag. Vannak légkondicionált buszok, rácsos ablakú buszok, fekete taxik, és ezek mind egymás hegyén-hátán, de nem volt semmilyen közlekedési baleset, és szerencsére egy tehén sem feküdt ki az út közepére. Végül megérkeztem a hindí szanszthánba (hindí nyelvi intézet), ahol a kapunál aláírattak velem egy könyvet, hogy ki vagyok, mikor érkeztem, egyéb. Ezután segítettek felvinni a cuccom egy szobába, ahol később kiderült számomra, hogy már nincs helyem, mivel ketten vannak a szobában, és a szobák csak két személyesek. Ami rám tört, az az elképesztő magány volt, mivel minden lány aki már itt lakik elment vásárolni a városba. Így vártam, hogy valaki visszajöjjön. Szerencsére nem kellett sokat várnom. Mikor a lányok visszajöttek, közösen találtak nekem egy üres szobát és segítettek átvinni a cuccaimat is, így én is elfoglalhattam a saját kuckómat. Rögtön egy csomó lány gyűlt körém és kérdezte, hogy vagyok, bármi problémám van, szóljak nekik. Az egyik bolgár lánytól kaptam ágyneműt, berendezkedtem, kicsit lemostam a tükröket. Ezután már otthonosabb lett a szoba és így már kevésbé éreztem magam egyedül. Nagyjából ezek voltak az első délután történései.
